HALÁSZ András (1946, Budapest; 1981–2005-ig Amerikában, Belgiumban élt. Jelenleg Budapesten él és dolgozik) 1976-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő és képgrafika szakán. 1976-tól szervezője és tagja volt a főiskolán alakult, de a szemközti Rózsa Presszó-ban összejövő és bemutatkozó neoavantgárd képzőművészeti körnek, a Rózsa Presszó-körének. A szabadon szerveződött társaság (többek között: Drozdik Orsolya, Fehér László, Halász András, Horváth Emese, Károlyi Zsigmond, Kelemen Károly, Király Vilmos, Koncz András, Lengyel András, Méhes Lóránt, Tolvaly Ernő és meghívottjaik) a kor meghatározó, progresszív, kísérleti, fluxus-jellegű akciókkal, konceptuális művészeti kérdésekkel foglalkoztak. Halász a főiskola elvégzése után fotogramokat, konceptuális munkákat, grafikákat készített. Károlyi Zsigmond és Erdély Miklós mellett Birkás Ákos is inspiráló barátságot ápolt vele. Első egyéni kiállítását 1978-ban a székesfehérvári ifjúsági házban rendezte, majd az alternatív művészeti életéről ismert Bercsényi klubban (Budapest) Károlyi Zsigmond festőművésszel közösen, Hiány címmel rendezett filozofikus tartalmú environmentet. 1979-ben nyugatra emigrált, először Párizsba, majd New Yorkba telepedett le. 1982–1984 között elnyerte a PS1, New York kétéves ösztöndíját, amely műtermet és kiállítási lehetőséget biztosított számára. 1983–1987 között rendszeresen szerepelt az East Village-i galériákban. 1983-tól az 1990-es évek elejéig elsősorban computer-grafikai műveket készített. 1990 után rendszeresen kiállít Magyarországon is. 1995-ben a budapesti Ernst Múzeum retrospektív kiállítást rendezett munkáiból, amelyen a korábbi munkák mellett új festmények is szerepeltek. 2000-től előbb Antwerpenben, majd Budapesten kezdett dolgozni, 2005-től, nyugdíjazásáig a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőtanszékén tanított. Munkáját 2009-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, a Fővárosi Képtárban, a Szépművészeti Múzeumban, több vidéki képtárban, a genti múzeumban, valamint számos jelentős nemzetközi, és hazai magángyűjteményben.
Az indigo fine art bemutatkozó csoportos kiállításán Halász András legutóbbi festészeti ciklusából válogatott. A művész 1970-es évek közepéig visszanyúló életműve során előbb, egyfajta aktivista attitűddel, akciókat adott elő, fotogramokat, konceptuális munkákat, grafikákat készített. 1979-es emigrációját követően New Yorkban a nyolcvanasévek első felétől computer-grafikái és alkalmazott művészeti munkája mellett is készített festményeket. Majd az 1990-es évektől fókuszát kizárólag a festészetre tette, „festő vagyok” - mondta, egyik interjújában.
Munkáinak hátterét meghatározta a lételméleti, egzisztencia filozófiai tartalom, amely a kilencvenes évektől egyre inkább a tiszta festői látványra koncentrál, témái egyetemes művészeti témák: csendéletek, aktok, enteriőrök, amelyek ábrázolásainak tárgya gyakran szimbolikus tartalmú is és szinte mind egyetemes művészettörténeti reflexiók mentén született meg. Fokozódó festői figyelme a naturalisztikus, részletgazdag ábrázolás irányából a forma, szín és tiszta festőiség felé halad, egyre gyakrabban alkalmazza, az un. „visszafestés” technikáját (Lány fehér háttérrel, Filozófuslány guggol), azaz a részletgazdagon megfestett felületet egy lazúr, vagy fedőfehér réteggel lefedi, összevonja. Beállításai, témái gyakran érzékiek, olykor erotikus kisugárzásúak. Előfordul, hogy évekig fest egy-egy képet, félreteszi, akár ki is állítja, majd újra előveszi és átfesti. A festmény, számára addig része a közvetlen festői egzisztenciájának, ameddig ki nem adja a kezéből, eladja vagy elajándékozza. Így a Napforduló kiállításon is szerepel olyan festmény, amelyet többször átfestett és így fokozta a kép festői jelenlétét, „auráját” – ahogy Ő is fogalmaz.
